2009. szeptember 23., szerda

Románia motorozás, kék-fehér tehénkével

Igen igen, megint fel lett piszkálva a kis csavargó ott belül, védelmemre legyen mondva csak egy munkanap kellett hozzá. 3 nap majd 1500 km, egészen pontosan 1450 km. Mondanom sem kell, Zolika ügyesen tervezett útvonalat, hadd teszteljük mit is tud ember s vas. Az egy hetes csúszásnak végül semmi értelme nem volt, mert az a 2 motoros, aki miatt halasztottunk, kockáztatva az esős évszakot is, el sem tudott jönni. Maradt a jól ismert erdélyi 3 fős csapat, 2db KTM és egy db BMW, csak, hogy be tudjam bizonyítani jó tehenész legény lettem tehén pásztorból....Lila tehén a Milka csoki után szabadon?Nem kék-fehér tehén a BMW után, GS most nem jut szembe a német szó összetétel fordítása, de benne volt a vegyes használat is azt hiszem. Lehet is csak ésszel, mert most nem mentem 90km/h-val terepen és úgy néz ki könnyen gurulgatva, meg is hálálta az igás, mert nem ment tönkre semmi rajta. Bár itt szögezném le a fiúk igyekeztek paráztatni, mikor második nap reggelre kicsi friss olajat csöpögtettek a kardán boxomra, hátha lever a hideg verejték és a szimeringek vagy a csapágy halálhírére. Jól szórakoztak még én kétségbeesetten törölgettem, feküdtem, hasaltam, kerestem a bajt. Jóhiszeműségemben nem jöttem rá, ezért újra kellett szimulálják a történteket mire bekattant, hogy én vagyok a ló. A terv az volt hiába esik majd az előre jelzés szerint ( éljenek a meteorológusok ), megyünk sokat földúton is.Semmi komoly terep csak rendezetlen út, most nem is volt patakon levisszük a motort egyesével attrakció. Pestről megint 2-en indultunk és 2-en is érkeztünk meg, de mivel előre tisztáztuk a határon a játékszabályokat, így 3-an léptünk ki az országból és 3-an is léptünk vissza. Mivel ugye a kicsi KTM-en az első lámpa csak dísz, halottas kocsira is csak helyzetjelző, kegyelet gyertyának elég, következetesen fogadtuk a kérést, miszerint ha éjjel megyünk, Ő nem lát és akkor megint fel fog forrni a "kávéja"! Így ritkán mentünk sötétben akkor is csak erdőben...Csatolva a térkép és az útvonal.

honnan Budapest táv út jelzése km
1
Békéscsaba 208
1.nap 423
2 Békéscsaba Chisineu-cris 46 79A
3 Chisineu-cris Nadab 4 79
4 Nadab Cintei 6 792
5 Cintei Zarand 8 792
6 Zarand Seleus 6 792
7 Seleus Pancota 6 709
8 Pancota Tarnova 10 58
9 Tarnova Dud 5 792C
# Dud Taut 6 792C
# Taut Barzava 31 792C
# Barzava Monorostia 39 7
# Monorostia Capruta 7
# Capruta Nicolae Balcescu 7
# Nicolae Balcescu Varadia de Mures 7
# Varadia de Mures Savarsin 7
# Savarsin Cuias 7
# Cuias Toc 7
# Toc Ilteu 7
# Ilteu Seliste 707
# Seliste Corbesti 25 707
# Corbesti Rosia Noua 707
# Rosia Noua Obarsia 707
# Obarsia Cazanesti 707
# Cazanesti Vata de Sus 7 707
# Vata de Sus Vata de Jos 2 707
# Vata de Jos Baia de Cris 14 76
# Baia de Cris Valea Mare de Cris 18 762 2. nap 383
# Valea Mare de Cris Risculita 762
# Risculita Bulzestii de Sus 762
# Bulzestii de Sus Rusesti 12 762
# Rusesti Valea Maciului 12
# Valea Maciului Brad 15
# Brad Cris
# Cris Blajeni 10
# Blajeni Buces
# Buces Buces-Vulcan 21 74
# Buces-Vulcan Abrud 74
# Abrud Corna 8 742
# Corna Rosia Montana 5 742
# Rosia Montana Musca 9 742
# Musca Pitiga 12
# Pitiga Lupsa 75
# Lupsa Muncelu 75
# Muncelu Baia de Aries 75
# Baia de Aries Sartas 51
# Sartas Salciua de Jos
# Salciua de Jos Posaga
# Posaga Ocolis
# Ocolis Vidolm
# Vidolm Lugesti
# Lugesti Surduc 107M
# Surduc Iara 35 107M
# Iara Baisoara 107N
# Baisoara Valea Ierii 107N
# Valea Ierii Plopi 107N
# Plopi Matesti 107N
# Matesti Gilau 107N
# Gilau Somesu Cald 95 107P
# Somesu Cald Marisel 107P
# Marisel Poiana Horea 107P
# Poiana Horea Matisesti 107P
# Matisesti Horea 107P
# Horea Albac 762
# Albac Scarisoara 60 75
# Scarisoara Arieseni 75
# Arieseni Baita Plai 75
# Baita Plai Balta 75
# Balta Nucet 75
# Nucet Fanate 75
# Fanate Campani 75
# Campani Lunca 75
# Lunca Stei 20 76
# Stei Rieni 76
# Rieni Sudrigiu 76
# Sudrigiu Draganesti 76
# Draganesti Beius 76
# Beius Budureasa 73 764A 3. nap 444
# Budureasa Stana de Vale 764A
# Stana de Vale Remeti 108K
# Remeti Munteni 108K
# Munteni Bulz 108K
# Bulz Bucea 108I
# Bucea Alesd 37 1
# Alesd Oradera 39
# Oradera Bors 14
# Bors Debrecen 60
# Debrecen Budapest 220


1286 1 249

######
Na ez így szép is, jó is, csak ugye vannak részek amit ők útnak tüntetnek fel, pedig csak vonal abból is inkább csak front vonal. Nagyon szép helyekre sikerült elkeverednünk szűk völgyek, éles fordulók, néhol aszfalt, néhol csak sár. Alapjában véve nem vigyáznak a természeti adottságaikra, de mindenhol normális kiszolgálással és korrekt vendégszeretettel fogadtak minket. Nagyon szép vízeséseket csodálhattunk meg és "Gábor" cigánytól megtudtuk mi vagyunk a hibásak, mert nem akartuk annak idején ezt a szép részt és most nem a mienk. Mondta ő nem tanulatlan, hanem annak idején a 10 osztályt járta ki és tiszteletnek örvend a rokonai között. Most is sokan járnak ki 10 osztályt csak ugyanazt a az osztályt 10x. Ő nem olyan "fajta" mint nálunk a pompázatos úri "kisebbség" akik lejáratják őket is. Ő úgy szokott kereskedni, hogy az első fázisban az árút veszi és nem elveszi....ad érte pénzt is igaz jobban alkuszik mint bárki, lehet ha eladó vagy Te fizetsz neki hogy vásároljon nálad...Más; volt olyan aszfalt szakasz ami új volt és tiszta, végre utas és jelentős csomag nélkül, megnézhettem milyeneket fordul fél kezdő tehénpásztorral a nyeregben a bömös. Korrekten eltűnt a majré csík a hátsó gumiról...aszfalton álom stabil futóműve van a BMW-nek, a tele a gatyám és a para jön rám miután lever a víz futóműveivel elől-hátul. Terepre nem való ez a gép, mint azt már a múltkori erdélyi gurulásom megtanulhattam, mert nehéz önmagának a gép és az első futómű dolgozik túlórában. Terepen a dadogós, agresszív gázmarkolatú KTM a nyerő, főleg ha a lovas nem a félős fajta.Volt szerencsém menni vele egy kis szakaszt, pont annyit terepen és aszfalton, hogy Zolika tesztelje a BMW se tökéletes, mert a jobb oldalra még ők sem adnak alapból gyári oldalsó sztendert...aszfalton nem adnám oda a BMW-t a KTM-ért terepen meg óvatosan elmegy ez is. Balázs megünnepelte magát a mi osztatlan örömünkre egy Magyarországon gyártott sport dobbal, magyarázta ebben még van valami hangszer is ( síp, fuvola...) nekem nem úgy tűnt, mint a négy évszak, mikor zongorán hallgatom. Kövér gázra, ha mögötte mentem, 100% olyan volt, mint amikor légkalapáccsal esnek neki a fejemnek, hogy lefejtsék róla a védő sisakot. Mondta is, a zenészeket majd ki kell venni belőle, akkor lesz rendes a muzsika, az biztos, mert rám sem kell csörögnie Szegedről ha motorozni akar, hiszen ahogy elindul felébredek Pesten én is...Mindenhol találtunk normális szállást és finom étket, jó puha ágyat, ezer csillag helyett ezer szúnyogot. Minden éjen velünk volt Balázs a medve is, aki lámpaoltás után, alvás címszóval, olyan irtózatos, ismétlődő, ordenáré hangokat kezdett kiadni, hogy a ház tulajdonosa rohant be a szobába vadász puskával, hogy ugye nem lett bajunk. Túraenduróval és némi egyensúly érzékkel mindenkinek csak javasolni tudom ezt a szép útvonalat. Oda Békéscsabáig és hazaúton Bp.-ig, be kellett vállaljuk az autópályát, amit nem szeretek de legalább rájöttem nincsen a vasban tiltás felül. Korrekten lépeget csak sokat kellett indexelni a belső sávban mazsolázó drágaságoknak akik a 90km/h nem tudták a gyors sávban elérni miközben a külső sáv teljesen üres volt. Kikapcsolódásnak maximálisan ideális a terep és a táv is kezelhető volt, persze vasárnap már nem kellett sokat dolgozni. Közben sikerült megint tesztelnem az Ortlieb hengeres, vízmentes túratáskát amit ízlésesen a kék-fehér géphez ugyanolyan színben raktam fel. Jól állta a sarat, esőt ennyi napra még a szerszámosnak, lezárónak, defekt javítónak, ruhának, elemózsiának, egészségügyi csomagnak és minden túra kelléknek is elegendő volt az 59 literes térfogata. Készít az Ortlieb nagyobb táskákat is akár 90 vagy 140 literig
is de reményeim szerint azt elég használni egy hónapos mongóliai túrához például. Végre utas híjján tesztelhettem az ALU csomagtartó lapom prototípusát is, milyen ha hosszában rögzítek le táskát és nem a motor hossz tengelyére merőlegesen. Közben jöttem rá, hogy a táskát a saját záródásához használt hevederével is tudom a csomagtartó áttörésein keresztül rögzíteni a motoron, így elég egyetlen hosszú hevedert használnom ezen kívül. Még pár és év és minden a helyére is kerül...Túrát ajánlom mindenkinek, akinek magasabb marmagasságú gépe van.

Nincsenek megjegyzések: