2009. május 14., csütörtök

Erdély 2009, BMW R 1150 GS, Zoli, Balázs, Krisztián

Az első kilométerek után gyorsan jöttek a jobbnál jobb ajánlatok közös gurulásokra.Szerencsére mentorom, Zoltán nem vitt el az öregfiúk csapattal Erdélybe, mert ott 110 km/h volt az alap tempó amit nekem új motorral kevés rutinnal nem biztos, hogy könnyű lett volna abszolválni gondolta Ő és Én is valljuk meg férfiasan!Remegett volna a lábam mint kezdő feleségnek a nász éjszakán és, hogy nézne ki a ha térdem remegve veri le a fényezést a Gs tankjáról...Na ne rohanjunk ennyire előre mert bennem is felmerült, hogy gyakorolni kéne kicsit a géppel, ezért hirtelen egy út haza ami mindjárt 400 km ( anyu is szokja mit vettem már megint) és kicsi csavargás az új motoros barátokkal Dobogókőre stb. és máris megvan az első 1000 km ami már megnyugtatóbb. Aszfalton már nem is félelmetes a gép mérete, itt teszem hozzá újból, hogy csak fejben vagyok délceg a realitás a 179-180 cm és nem kimondottan ex filmsztár jelenlegi kormányzós testalkatú a tengerentúlról ( jelige: élő szövet fém vázon ). Iszonyatosan megbízható futó mű soha nem volt ilyen pontos gépem még, igaz komoly méretű a gyeplő is hozzá de nagyon jól terelgethető is vele, nem tekereg a váz nem nyaklik-nyeklik az eleje.Bátor tinta nyúl módjára gondoltam 1000 km-el a hátam mögött nem érhet semmi egy 1500km-es kis Erdélyi kör túrán, persze csak nyugtatgattam magam hiszen azt mondták csomagokkal és az Én 250 kg-os motorommal az ígért föld út, terep, erdő kicsit húzósnak tűnik főleg, hogy a 2 kolléga KTM-el jön ami jó kis gép terepre. Na nézzük mink nincsen hozzá?Ja pl. tanktáska, kesztyű, nadrág, hengeres táska ( vízmentes az utas helyére az ülése levétele után MSX pl.) és egy megbízható akkumulátor. Oké aksiból mi jó?Odissey pl. mert nagy az indító áram és az pont ebben erős típus, from USA!Lássuk csak, gyári oldal, hazai forgalmazó oké van "nagyon baráti" 30 gurigáért!
Elkezdünk mindent összeszedegetni szaladnak a 10.000 ft-ok de javul a lista és utolsó nap az akkumulátor. Kifáradok az előre lebeszélt hazai forgalmazóhoz mert van nekik az Én gépembe való akkumulátoruk és az árban benne van a beszerelés is!Hiszem Én mert mondták!Kimegyek ja, hogy ez egy motorkerékpár akkor nem tudják a beszerelést biztosan ígérni...kicsit kerekedik a szemem nem ezt beszéltük meg nem?( Motor aksit hova vennék ha nem motorba? ) 30 lepcsiért esetleg be is lehetne tenni!?Nem?Hát nem, mert mikor bevallom a szakinak, hogy a GS nek az aksija a tank alatt van amihez le kell venni a tankot azonnal dadogva hátrálásba kezdenek és pánik szerűen telefonos segítség után kapkodnak.Amit persze több közeli cég, motoros cégek is különböző ürügyekkel mondnak le de villám gyorsan!Mondom a szakinak, Én mint ügyfél, hogy nem harap a vas mérje meg tényleg gyenge-e a régi jó kis zselés aksim és utána majd adjon időt és Én aki most lát ilyen motort először lekapom neki a tankot mire 3-at fordul...rámér a kis ketyeréjével, töltöttség jó terhelhetőség nem jó...aksi bukta..reggeltől már van vagy ebéd után, eddig kicsit frusztrálódom, talán jobb lett volna a BMW-nél arany áron inkább!?Tank lekap általam, egy csavar, 2 db üzemanyag csatlakozó cső lehúz, 2 db levegőző cső lehúz, 1 db össze érett elektromos csati széterőszakol, mert nagy a ragaszkodás ami az idők folyamán kialakult a csatiban...és már reménykedem is nem folyik majd a benzin a csőből, mert a Yamahánál az volt a rém képem csak vákuumra adja a jó kis nektárt a motornak...és láss csodát nem folyik semmi sehol, tank lerak, szaki oda rángat.Nézzél oda, ide kell nekem aksi!Hozza is, berakom és "egész héten ideg állapotba vagyok" a régi és a gyári aksi álló érintkezős, amin vízszintes furat van a csatlakozások csavarjához erre a kompatibilis kikeresett aksin, semmi álló érintkező csak két menetes süllyesztett furat..."Szaki-basszaki"-ez meg milyen hazaárulás itten komám?Brutális tarkó vakarásunkat akkor hagytuk abba mikor már nem volt haj rajtunk, újabb pánikszerű telefonálgatások most már részemről is, semmi segítség.Kérdem nem tudunk egy kis "sarokvasat" gyártani oda?Ők nem műhely, hova gondolok?Hekkelés indul és végül egy autó aksi csatlakozó, jó kis réz bilincsének része lesz a tuti megoldás, amivel módosítunk a fent álló káoszon a legnagyobb örömömre....bakter ez is megvolt. Nem sok hely van a tank " alagútjában" persze az aksi mellett már!
Barátom átküldte a tervezett útvonalat, kicsit kevés benne a szilárd burkolatos rész, nem baj "Ne parázz" nem megyünk gyorsan majd.Majd mesélek mennyire nem mentünk gyorsan helyenként.
Végre úton barátommal Pestről, hogy még a határ előtt találkozva a 3. társunkkal Balázzsal indulhassunk a határ felé. ( Autópályán ahol utálok is túrázni, nálam már csak a GS -es szomjasabb. )Röpül az idő jók a gépek, jól érzem magam a nyeregben, határátlépés normálisan megy, végig szinte szép időnk van!Gyorsan le is fordulunk az aszfaltról mert a KTM-ek sírnak a terep után az Én GS-em jól érzi magát aszfalton is mert sokkal kényelmesebb mint a narancsos paripák a sárhoz szokott hosszú lábaikon!Sebaj majd megtanulok terepen gurulni...mikor sokat ráz a földút állva megyek én is ment a menők, sisakban úgy sem látszik, hogy ver a víz a motor tömegétől, jó kifogás, hogy a tanktáska már pont nem fér be a lábszáram közé így nem túl kényelmes a vágta.Gyorsan szokom a gépem kezes és hálás ez terepen is, azon veszem észre magam helyenként túrnám le a földet is annyira élvezem az ösvényen suhanást. Bizalom keltően viselkedik sárban, föld úton, ösvényen is kezdek megnyugodni talán megúszom nem kell nekem elsőre lapra fektetni a vasat. 2. nap már finom szemcsés sóderes úton magamra kell szóljak te 250 kg-os motorral+ csomagok csak nem kéne így zöldfülűként 100 km/h val tolni!!Próbálom, hogy lehetne kanyarban a hátsó kereket túlforgatni hátha az vagány.Reagál is szépen, igaznak tűnik az elv, ha terepen gáz van adj gázt ha nagy gáz van adj nagyobb gázt.Eleje kicsit csúszkál csak nem terep gumi ez, de inkább tolom csak ne Én legyek hátul a "porszívó" mert 2 db KTM után haladva száraz föld úton a köd lámpa sem segít :).
Minden nap élménydús volt, az eredeti útvonal kicsit módosult és volt nap amikor csak edzés lett a 10 órai indulásból, mert úgy 15 h körül olyan érdekes volt, ezt a kordés kocsit már láttuk pár órája és tényleg pontosan ugyanoda értünk vissza ahol reggel voltunk.Szép tájak, jó sajtok szigorú házi pálinkák, lassú tehenek az úton, rengeteg lovaskocsi. Túra endúrózás miatt szinte lényegtelen az utak minősége de nem ritka az aszfalt hiányos szakasz és a kiszakadt burkolat kisebb gödreiben egy repülő szállító anyahajó a tankert követve fordulhat meg. Kezdem betegesen élvezni a terepezést, minél koszosabb a motor annál szebb és már nem igyekszem a saras pocsolyákat kerülgetni az erdőben.A patak parti hógolyózásnak pedig az általam felfedezett medve nyom vet véget, sürgős pakolás 1-2 vicc a medvékről és indulás is tovább!( férfiasan be nem vallott becsokizással a nadrágban ) Szállást kapunk mindenhol baráti áron, szinte svédasztalos reggelivel.A Zoli, Balázs és Én általam alkotott konvoj nagyon jól elvan, váltogatjuk a sorrendet és este sem vágunk egymás szavába. Erőm nincsen felháborodni a kapott francia ágyas szobán amit ugye Zolival osztok meg, de biztos ami biztos a saját hálózsákomban alszom ne érjen meglepetés. ABS-emet is sikerült tesztelni mikor településen áthaladva egy gyönyörű ló vágtázott ki elém keresztbe a teljesen beláthatatlan kerítés kapun át, valljuk be nem könnyű volt lenyomni még a nagy tehén GS-el sem, de engedett Ő is és Én is a szembejövő sávig húzódtam, a kerítésen tovább üldögéltek a helyi erők, mit sem rágódva a kis kialakult szituáción, így hát tanulság levonva, élő sebesség figyelmeztetők vannak Erdélyben, nem elektromosak mint nálunk de ez is büntet akkorát zsebre ha nem vigyázol!Itt térnék vissza a fentebb említett gyors szakaszokra, történt ugyanis, hogy kellemes erdei ösvényen ereszkedés közben a patak addig közelítette a földutat sandán még végül teljesült a kamasz álom és eggyé váltak! Mármint a patak és az ösvény, nem nehéz kitalálni ki győzött!Habár alúl a Kő és felül a Víznek árja azért a víz az Úr mivel azonnal elmosta az utat, a nagy piramis kövek közül kimosva a simítást ami ugye megkérdőjelezi a hasmagasság vagy marmagasság kérdését a gépeken. Itt azt hiszem a legtöbb negatív rekordot sikerült megdöntenünk szintidőben minden álmot felül múlva! 150 méternyi megtett út, 3 motor, 20 méter szintkülömbség 4 óra!Kevés?Igen az szerintünk is pedig a forgatókönyv egyszerű minden motor lepakol kivéve a kis KTM és egy ember nyeregben, jobról-balról egy támogatja ( ha nem figyelnek csimpaszkodik és próbálja felborítani a vadúl kapálozó kötéltáncost ), motorok lecibálása aki mázlista nem fürdik aki nem az igen vagy fordítva!?Szépen sorjában, utána mindent visszapakol és felöltöz, pont nem fáztunk, de jól jött a motoros kabát, mert tervben volt a fogyókúra úgy is, hazaérve volt is elismerés, olyan az arcod mint a szabadnapos múmián a feszített folpack. Igazság szerint nem vertük le a gépeket és nem is ért le az alvázvédő lemez sem. Sajnos hazafelé semmi gondunk nem kellett volna legyen de a fáradtság és a jelenlegi "gizdasági" helyzet megtette hatását és a 3 fő mégiscsak 2 csapatban lépte át a magyar határt. Volt aki nem bírta az idegek harcát, nekem nem volt mit aggódnom hiszen Ők mentek haza én pedig a kollégáimmal csapat építeni az egri Flóra hotelbe és onnan a Vincze borászatba egy kis repi kóstolásra ahova kedvesem is elkísért. Pont a határ előtt azért megbosszulta magát a tehénpásztoron a hajtás mert a jobb oldali első teleszkóp szimeringem elpukizta magát és patakokban dolgozta ki a fincsi teló olajat. Nyilván utólag nem korrekt a 100km/h terepen egy nagy vassal a könnyű lábú gazella KTM-ek között. Pláne nem úgy, hogy volt amikor összeült az eleje és a hátulja is, túra motort túrázni kell használni. ( Barátom szerint elmegy ez mindenhol de brutál terepen nem illik csak 40-50 km/ h-val tolni neki. )
Itthon azért találtam egy "Ú" szeget a hátsó gumimban ( csúzliba valót ) , ezért már várom a további meglepetéseket, hiszen úgyis most kell itatni a vasat mert elértem a 110.000 km-t ahol kötelező szervizen majd látjuk mi a helyzet.Kap fincsi olajat, szűrőt, ellenőrzést, szelephézagot stb...
A pontos útvonal végül ez lett:
Budapest
Nyíregyháza
Vállaj
Nagykároly

Szatmárnémedi

Máramarossziget (itt ültünk be a pizzériába)

Borsa (ez volt a nagyon gázos város, rettenet küllem)
Baile Borsa (itt aludtunk)

Carlibaba

Izvoarele Sucevei
Moldovita-Sulita
Argel

Vatra Moldovita
Gura Humorului

Cornu Luncii

Borca
Buhalnita (kb. itt aludtunk a tó melletti faluban)

Bicaz

Bicazu Ardelean
Ditrau (ezt követően mentünk egy nagy kört a hegyen, csak edzésnek...)

Lapusna

Reghin (itt vacsoráztunk a teraszon, fejenként 500 gramm tésztát)

Kolozsvár (itt tankoltunk az ÖMW nél)

Borod (kb. itt vesztettük el a csap egységét)

Nagyvárad

Berettyóújfalu
Debrecen (motormosás)
Eger ( csapatépítő, borozás )
Budapest
( a vég )
Végére még egy kis tréfa, kezdünk aludni a csökkentett 2 fős csapatunkkal és valami ordenáré csörgés a szobában, na mondom vagy keveset vagy túl sokat ittam már megint...fül becsuk, alszom értsd meg!Fél óra, egy óra még mindig csörög, na ennek fele sem vicc van valaki a szobánkban, lámpa fel, szellem keres, nincsen meg, lámpa le alvás. Csörgés újra, na legyen elég te kis ocsmány bújj elő, csak nincsen meg, de reggel megvan mikor nézem a fenti képen látható Nápolyt a szállodai szobában a kajás zacsiban, valaki megelőzött....na de kérem engem?Sok mindenben le lehet hagyni, de kajában az necces! Egerünk pofátlan mód, a nekem szánt csomagolt kaját tesztelte finom-e, hát ha 4 szemközt lettünk volna kiverem belőle a véleményét is de mivel gyáván elbújt kívántam egy eggésségedrét neki.A képek nem tudják visszaadni az elcsépelten szép helyeket de ízelítőnek megfelelnek.
Debrecenben még egy gyors mosás hátha beengednek a 3 csillagos hotelbe Egerben, és a csizmám is hagy némi kívánni valót maga után!

BMW technika GS módra, ápolás

Ejtsünk pár szót az alapos téliesítésről is!Sajnos eddig soha nem volt még BMW motorom ezért azt sem tudtam melyik végén kezdjem, szerencsére a decemberi vásárlást követő haza úton nem volt idő az örömtől, lányos zavaromban dadogni sem , hogy mekkora nagy vas ez.Épségben elértünk a garázsig húúhh, na majd folytatom gondoltam ha lesz időm!Jó barátom Zoltán viszont már látott ilyen vasat sokat közelről is ezért folyamatosan rágta a fülem, hogy csak le kéne már téliesíteni azt a fémet.Idén sikerült is 4. nekifutásra befejezni a dolgot...Én kimondottan szeretem a precíz dolgokat és az alapos munkát még ha a típushoz nincsen is túl sok közöm.A régi XJ 550-es Yamahámat majd egy hónapig készítettünk fel a külföldi utakra Bátyussal aki ( autó szerelő is ). Zoli mondta ha megyek hozzá motort téliesíteni akkor készüljek komolyan, mintha 3 napra jönnék mert garázsban hideg van és sokat fogok dolgozni rajta.Gondoltam csak viccel letörlöm azt csá!Nem, nem egészen így néz ki ez barátom...fogod és elejétől végéig ami könnyen mozdítható leszereled, lemosod, lesúrolod, letörlöd, lefújod szilikonnal ha műanyag és szereti a gondoskodást, visszaszereled, meghúzód és örülsz!Ja kérem így tényleg vagy 3-4 alkalom lesz.Így maradt a motor alatt csavarozgatás, fekvés, súrolás, térdelés mindezt 0 fokban, mikor megszánt barátom és adott egy meleg levegő fújó fürdőszobai berendezést aminek hála már nem gémberedett el a végtag rendszerem és nem volt esélye a víznek bőrözni sem. Hátulról kezdtem mint az egyszeri vicc, ( valaki szerint nőknél is bejön ) kezd hátulról mert ha ott "elbaltáztad" kezdheted elölről!Akkumulátor mehet töltőre, ajándék takaró ponyva végre a vason én meg boldogan felegyenesedve ezen is túl vagyunk, jó is volt kicsit megismerni a vasat mert nem sok fogalma volt még róla.Mint később kiderült a gondos akkumulátor ápolás sem hozta vissza tökéletesen az amúgy nagyon jó zselés aksit az élők sorába!1 hónap állás után már nem volt képes az amúgy nagy Gs be életet lehelni, itt már gyanús volt, hogy fáradt kicsit a hosszú út porától. Rátöltve ugyan beröffentette a vasat de az ABS sokszor villogva maradt, gondolom a kis motorokhoz már kevés volt a power.Az Én motorom mellett ott állt Zoli GS-e is persze már régen teljesen készen a téliesítéssel ezért sajnos Mentoromnak volt jó viszonyítása....órákig súroltam a felnit, égés termék elvezető rendszert mikor kijön a Boss és mondja ezeket nem csinálom meg!?Azt hittem magamra borítom a jeges vödröt, hogy hogy nem csinálom meg mikor 4 órája súrolom a dobról ( ami rozsdamentes ) az őz barna felületi színeződést és a vég dobról az aszfaltról felkapott kis foltokat. Biztatásként azért mondja; ennek bátran állj neki mert ez "ürüléket" sem ér amit eddig piszmogtál.Köszi!Így maradt az összeszorított foggal erősen motivált kéz, fagyott rángatózása a polírpasztás ronggyal. Természetesen ne felejtsem el az összes segéd anyagot ami jól jöhet Zoli szépen megvette nekem és oda sorakoztatta motor mellé érezzem a késztetést, hogy ha azokat lelkesen használom olyan lesz a vasam mint az övé....mikor ezt megláttam törölgettem is a vasat mint gyerek a szemét a boltban mikor nem kapta meg a csokiját de csak nem lett ugyanolyan az én vasam..maradt kék és csak nem lett 1200-as belőle. Sebaj ez legalább még vas mert a tankja is fémből van nem plasztik bomba...Rövidítve a zárást Március-áprilisre készen is lettem a dologgal és próbáltam büszkén hátradőlni és vállat lapogatni magamnak. Persze barátom előttem járt 2 hónappal mert mire Én téliesítettem addigra Ő már régen nyeregben volt az első napsugarakat erős gáz fröccsel ünnepelve. Kezdett is noszogatni neme kéne lepókhálózni azt a motort te gyerek?Hírtelen ijedtemben rám szaladt 1-2 hónap és máris vettem sisakot, lezárót, megkerestem a régi kabátom és már gurulok is haza a géppel. Mint az olvasható régebbi bejegyzésemben innentől csak a boldog ismerkedés, első randevúk , közös kilométerek virág illatú élményeire fokuszáltam.Hát persze....
Mikor ezt elmeséltem egykoron Pannónián felnőtt barátomnak aki nyitott lett volna valami öreges, kényelmes csoperre azonnal el tudtam venni a kedvét újabb kibicektől mentve meg az utakat...lehet csak átmenetileg! :)