2014. március 28., péntek

Alu grill rács vagy csomagtartó

Idén tavaszra nagy fejlesztéseket nem terveztem a vason de a táskákat össze kenő Alu, általam tervezett csomagtartó lappal kezdeni akartam már valamit. Én terveztem és egy nagyon jó barátnál "CNC"-ztük ki, csak évek óta nem volt időm felület képzést kivitelezni rajta. Most elszántam magam és kerestem egy céget akik képesek fekete eloxálást készíteni ALU felületre. Nem kemény ipari eloxálás csak a "normál" de gondoltam ez is jobb mint a semmi. Az idő úgy is eldönti jól gondoltam-e. Ráadásul a kemény eloxnál nem nagyon lehet bele szólni a színbe és elég foltos tud lenni a felület függvényében. A felületet nem készítettem elő így voltak rajta pici használatból eredő karcok és az alján ami nem is látszik volt megmunkálási karc is így elfogadtam a szakik javaslatát, hogy a szebb, homogénebb eredmény érdekében szórjuk meg a lapot golyókkal az eloxálás előtt. A mester szerint vagy "olajozom" a kész felületet vagy szerzek színtelen lakkot és lefújom vagy fújatom a kész bevonatot, hogy jól bírja a kopást mivel az eloxálás nagyon vékony réteg. Én lakkozásra szavaztam de mivel nem akadt a közelemben autófényező ezért a profi, drága 2 komponensű lakkokról lemondtam. Maradt az acryl állítólag az eloxálás matt felületén ez is megtapad és maxi 3 évente újra kell fújni ha sérült. Már alakul a dolog rövidesen fel is tudom szerelni. Végre fel is szereltem, ezzel egy 2009-ben kezdődött fejlesztés záródott le röpke 4-5 év alatt :)
Igen a mocskos anyagiak: 4.000 Ft kb. az eloxálás és előtte a gyöngy szórás a felület hibák ellen,

kb. 1.000 Ft a színtelen lakk erre jön még a felbecsülhetetlen munkaidő 2x10 perc és némi utána járás.

2014. március 25., kedd

Budapest motor fesztivál 2014

Kint voltunk a kiállításon a MOTOzin standján szuper Ortlieb táskákkal az Evobike jóvoltából. Sajnos a gazdasági helyzet nem tette lehetővé, hogy a rendezők részéről sok beletett munka, igyekezet ellenére a régió leggyengébb motoros kiállítását láthassuk a gyenge piacnak köszönhetően.

Pár nagyobb márka jelen volt de a BMW is a Full Gas viszonteladójával jelent meg. Volt Triumph, Guzzi, Suzuki, KTM, Vespa, Honda, Talma és még sok kiegészítő de egy pavilon sem telt be velünk. Külön volt szabadtéren némi őrültködés és épített motorok autók na meg az elmaradhatatlan "panel" tuning.
Azért akadt szemre való vas és hús is de nem rohantam még az ékszerészhez a zaci után, hogy a világ legnagyobb égkövét tegye a korona gyémántja mellé egy gyűrűre. A vizes boXer elég impozáns volt és az adventure ott állt velünk a MOTOzin standon, beindítva azért igen sokat javúlt az akusztikai élmény. A részben vizes hűtés nem tette tönkre a boXerek jellegzetesen szép képét mert ügyesen el van rejtve az idom alá a radiátor. Tudom nem terep motor de túl sok itt a műanyag már. Mikor jól dől el a vas terepen biztos szép javítási számla jön ki. Igaz a gyár előttünk gondolkodik így eleve aszfalt gumival szerelik a motort hiszen a vásárlók 98%-a soha nem megy földút közelébe se.
A "kis" GS kapott szép új ruhát, brutális műszaki változás nem történt kibír az még egy évet bőven némi ráncfelvarrással hiszen a nagyobbik kis GS is elkészült F800GS Adventure néven. Jónak tűnik, súlyban, méretben, hatótávban és úgy esztétikára is. Itt volt az új vizes RT is a soros 6 hengeres luxus-sport túrázó mellett. Tesztek mindenhol olvashatóak amik pont semmit nem érnek..sajnos. Rá kell ülni ezekre a vasakra mert a puszta szám adatok, táblázatok és soha nem motorozta okos hozzászólások semmit sem érnek. Nem lehet 1-2 nap alatt érdemben értékelni egy-egy komolyabb motort ezt mindenki tudja. Igyekezzünk nem elfogult tulajdonosokat kérdezni akik már gurultak az adott gépekkel pl. A soros 6 hengeres nyilván presztízs is de valami iszonyat örömforrás a motor. A vizes RT irgalmatlan jó lett a GS már kitalálja a gondolatainkat is lassan. A Guzzi sem erőltette meg magát de az 1400-as fehérben azért ott homorított a standon igaz más újdonságuk amúgy sincsen. Aki kedveli a részletekben egyáltalán nem kidolgozott Suzuki motorokat azok jó ár-érték arányúnak tűnő döntéseket hozhattak a fesztivál alatt. Kis ország, kis piac, kis pénz, kis kiállítás ez volt a jellemző de aki kilátogatott az tuti elköltött 10-20.000 Ft-ot és látott érte legalább 5-10 értékelhető motort. Tetoválás az volt bőven a másik hangárban sokan új bőrdísszel térhettek haza büszkén. Az épített autók-motorok sajnos nagyon sok törzs kuncsaftot hoztak a tavaly már végig fotózott vasak után már kattintani sem volt kedvem a sok ismétlődéstől. Kihagyni kár lett volna de van hova fejlődni az biztos. A KTM hozta a legújabb 150 lovas "enduróit" az "R" változat elég pofás talán pénzt is ér a tesztek majd eldöntik van-e gyerek betegsége a "gyúrós" izom blokknak!?

Összességében egy jó hangulatú kiállítás volt főleg a MOTOzin standon alkalmazott hangulat fokozóknak hála (erjedt gyümölcs, maláta levek).

Fotógaléria--››