2014. április 3., csütörtök

Költségek szerelés, lötyögő kipufogó dob

Találtam pár apró idegesítő dolgot a motoron mikor készítettük elő a műszaki vizsgára (kitoltam és beindítottam).
Vicces kis apróságok de jobban szeretem ha minden rendben van a motorral kapcsolatban. Ilyen a tavaly már egyszer pótolt de azóta újra elveszített első futómű kitámasztó motorblokkon lévő forgáspontjának porvédő kupakja. Bruttó 536 Ft. Elég gyengén rögzül hiszen csak bepattan a helyére de nem túl nehéz elhagyni főleg egy kis terepezéssel és az utána következő nagynyomású mosással. Ugye, ugye nem javasolt a mosás ezen változata én is utálom, sokkal jobb egy alapos, közeli kézzel történő pucolás mert akkor minden változást észre veszünk a motor bogarászása közben.
A másik apróság a kipufogó dob lötyögése volt amit felfedeztem még tavaly de nem oldottam meg télire csak most került sorra. Előző és egyetlen tulajdonosa előttem a motornak elmesélte ha olyan országba ment ahol nem elérhető ólmozatlan üzemanyag akkor leszerelte az egész katalizátort és a vég dobot is na szerintem ilyen munkálatoknál történt, hogy valami nem megfelelően lett vissza szerelve a motor dobja körül. Sajnos a dobot tartó gumi ágyazás is elfáradt az évek alatt így ezt a kis szilent blokkot ki kellett cserélnünk. Bruttó 2554 Ft csak a gumi ágyazás. Mikor bele merültünk derült ki, hogy a dob alján a katalizátornál lévő csőbilincs is kicsit tág és nem tart túl sokat így azt is idomítani kellett kicsit. Végeredményben a dob áll mint ha oda lenne hegesztve de a remegéshez van lehetősége a gumi ágyazás miatt. Kezd össze állni a gép szépen apránként. Nem fontos szerkezeti bajok ezek de jobb érzés a tudat, hogy a vas rendben van és nem konvergál a MÉH telep felé. Igen tudom lenne mit polírozni a rozsdamentes dobjaimon. Amint lesz egy kis időm alaposan körbe nyaldosom a vasat.



2014. április 2., szerda

Műszaki vizsga

Hónapon belül el lehet már menni előre hozott időpontra, akkor is a lejárati időtől számított 2 évre kapjuk meg a hosszabbítást. Nekem az április 25.-e a forduló dátum így ma ejtettem meg a vizsgát. Mire jön a jó idő már ne kelljen vesződni az időpontokkal. Így 2016 áprilisig rendben van a kérdés. Jó volt idén először felülni a vasra főleg annak tükrében, hogy gondos akku ápolás történt így a nagy vas pöccintésre indult feltolt szívatóval.
Annak aki nem ismerné ezt a típust írom csak, hogy ezen bizony még kézi szívató van igaz már a kormányon úri mód kiépítve. Percig ne gondoljuk hogy kényelmetlen a használata, nekem inkább olyan "igazi" motoros érzés. Nagyon jó a sok új fejlesztés és a rengeteg elektronika csak akkor a szerethető rész kezd elfogyni. Nem mondom, hogy műtött térddel vágyam lenne egy közel 1200-as boxert berúgni az önindító helyett de annak is van egy feelingje. A szívató is ezen a listán mozog nálam. Nézzük miket vett el tőlünk az elektronika térnyerése a motorozásban: karburátor tisztítás, rendes fékezés megtanulása ABS nélkül, berúgókar élvezete, szívató használata, futómű állítás kézzel illetve speciális szerszámmal. Mindkét oldalnak igaza van, próbáltam én is esőben, éjjel, sötétben, beázott ETZ-t berugni...és csomagokkal, utassal hátsó futóművet állítani a tűző napon a motor mellett térdelve...a sor végtelen csak pont ezekből lett a szerethető emlék. Senki nem meséli lelkesen a haveroknak a gombnyomást a BMW motorján mikor az utas felült. Unalmas is lenne, hiszen most még adnak esélyt nyomkodni mert imádjuk ezt de később úgy is csak az automatika marad hiszen a motor most is látja mennyi súly van rajta és hogyan kell a futóművet állítani tehát idő kérdése a nyomkodás megszűnése is. A végeredmény egy iszonyatosan jó motor ami önállóan ránk hangolódik mint a legédesebb kéjhölgy egy vastag csekkért :) Folyamatosan alakul az egész motorozás ezt el kell fogadni. Sokan keresik a választ ezért "őskövületekben" Ural, Royal Enfield. Annyira erős réteg aki a vasat szereti Play Station helyett, hogy a BMW is kihozott nekik egy lég-olajhűtésű, 1200-as blokkal szerelt, hagyományos villás gépet (persze önindítóval). A jövő már a jelen :) Szép szezont nektek.

2014. április 1., kedd

Akkumulátor

olajcserekor volt
Napokban kérdeztetek tőlem az akkumulátorral kapcsolatban, ezért gondoltam írok itt is röviden.
Nekem nagyon bevált az általam vásárolt Odyssey aksi. Itt már írtam róla. Az akksi 40.000 km-óta van a gépben nekem jól szuperál és elég sok évet kibírt úgy is, hogy volt olyan tél amikor nem volt töltőre kötve és nem is indult be róla a vas tavasszal. Ha az akksi be is indítja a vasat de a gyújtás után lefuttatott ABS fék teszt nem fut le rajta akkor el  kell gondolkodnunk, hogy mire költjük a kocsma pénzt vagy a gyerek ne kapjon új edzőcipőt hiszen a jó akksik 30.000 Ft-nál kezdődnek. Amikor a motorkerékpárral elindulunk akkor az ABS jeladó lámpáknak el kell aludniuk ha minden rendben van, ettől eltérés csak akkor lehet ha mi kézzel kikapcsoltuk az ABS-t valamilyen okból hiszen ezen a modellen erre is van lehetőségünk. Kérdés volt a kompatibilitás is, igen az Odyssey akkumulátorok más irányú bekötésre vannak tervezve mint a gyári BMW akksik. Tehát ha mást rakunk be akkor lehet, hogy a bekötésnél oda kell figyelni hiszen nekem 90 fokos elemet kellett keresnem a pólusok bekötésénél. A kérdés fontos hiszen a GS akkumulátora a tank alatt van és nincsen túl sok helyünk bűvészkedni és mivel a tank fémből van nem is szerencsés a kókányolás mert aztán lesz rövidzárlat-hosszú-tűz az elismerés helyett. Az biztos szerintem: ekkora motor életre keltéséhez nem érdemes olcsó akkumulátorra költeni sem, mert 1-2 éven belül lehet, hogy meg sem tudja mozdítani a 2 hengeres boxert.
Kérdés volt még az olaj is. Mindenki maga döntse el szerintem, hogy menyire fontos neki a motorja és annak az állapota. Amennyiben csak eladásra vettük a vasat akkor sokan Castrol kenést adnak neki vagy még olcsóbbat is de nem biztos, hogy szerencsés döntés. Szerelőm azt mondta a Castrol flakonjaimra, hogy csak bátran töltsem bele...a kerti kapába vagy a fűnyíróba de ne egy boxerbe. Vallási háborúkban nem vennék részt semmilyen szinten ezért azt mondom tegyetek amit akartok bele, én sznob baromként továbbra is BMW olajat adok neki. Igaz az enyémben 152.000 km van és semmi baja a vasnak. Az olajnál többe kerül ha sikerül a motor blokk belsejét szétbarmolni. Tudnunk kell, hogy a lég-olaj hűtésű boxerek picit "égetik" az olajat, tehát ha 140-180 km/h környékén is használjuk a motort akkor elég nagy hőterhelést adunk az olajnak amit szerencsés ha jól tűr. Menetszéllel könnyebb a blokk elejét és az első szelepeket hűteni de a hátsó szelepeket ugye picit nehezebb elérni menetszéllel a blokk hátsó felében. Nem könnyű az olaj hőjelzőt a normál közép szint fölé kényszeríteni de lehetséges melegben vagy ha álló helyzetben járatjuk a motort pl. Tehát az olaj a vízhűtésű blokkokhoz képest kicsit több hőterhelést kaphat ezért nagyon fontos az olaj minősége.