2014. augusztus 19., kedd

Touratech találkozó végre Magyarországon


Nagy szerencsében volt részem, mert a MOTOzin magazin csapattagjaként meghívást kaptunk Danival a Full-Gas éves rendes Touratech túramotoros találkozójára. Persze rendes íróhoz "méltóan" túlzok kicsit az "éves rendessel" hiszen annyira jól sikerült a találkozó, hogy nem kérdéses ebből sorozat lesz. Idén volt az első magyarországi találkozó de maga a rendezvény csak itthon újszerű, hiszen a Touratech már évek óta megszervezi Németországban és más országokban ahol van képviseletük és jelenlétük a piacon. Persze mindenhol óriási közönséggel és színvonalas tartalommal. Nagyon értékelendő a Full-Gas munkája hiszen szombattól vasárnap estig mindent megtettek az ide érkező motorosokért. Online is regisztráltak 120-140-en de végül 80-100 motoros verődött össze, de aki eljött nem bánta meg. A szombat könnyedén telt, mindenki feliratkozás szerint kipróbálhatta a neki szimpatikus motorokat, 4-5 kör volt mire mindenki végzett, közben lassúsági és ügyességi terep verseny zajlott ami a nedves fűnek hála okozott meglepetést a motorosoknak és szórakozást a lelkes közönségnek. Halászlével, pörkölttel kényeztették az eléhezett motorost délben. Ismerkedések, kedves beszélgetések, több "civil" látogató, érdeklődő bekapcsolódott a délután folyamán. A németországi Touratech három képviselőjét is elküldte a magyar rendezvényre ráadásul csak ketten voltak férfiak a "gyári csapatból. Aki eljött tudott pihenni, tapasztalatot cserélni és nem utolsó sorban barátkozni és szerezni újabb útitársakat. BMW, KTM, Honda motorok egész sora állt a tekintetek elé. Szerencsére Afrikát megjárt utazók tartottak előadást este, kép vetítéssel összekapcsoltan. Szombat este tábortűz mellett folyt a barátkozás és a sör. (2 nap alatt elfogyott 500 adag étek ami nem volt vétek) Minden Full-Gas dolgozó azon volt akármikor teszteltük őket, hogy a lehető legsegítőkészebben oldják meg a felmerülő kérdéseket. Természetesen a találkozó alatt volt mód kedvezményes vásárlásra is akinek az "egységcsomagban" kapott póló, matrica, katalógus nem volt elég. Essen pár szó a vasárnapi közös meghirdetett gurulásról is: szerencsére sok földút, sár, gyönyörű terep állt rendelkezésünkre a gurulás folyamán. Annyira, hogy a csili-villi GS-Yamahás gyári Touratech kontingens el sem mert jönni az útra. Tegyük hozzá előtte egy hétig esett az eső tehát azért volt motor az oldalán is de sem anyagi, sem testi és reméljük lelki kár sem esett. Útközben a krossz pályán volt mód gyakorolni saját illetve könnyebb motorokkal is instruktorok utasításai szerint. Mestereink is megmutatták mit lehet motorozni egy-egy könnyebb épített vassal ilyen körülmények között, hát elég sok ember átgondolta a fogalmát a "tudok motorozni" kategória határairól. A 230 kg-os vasak is úgy táncoltak öröm volt nézni. Ja kérem ha értünk hozzá úgy könnyű. Minden megállóponton frissítővel vártak minket és az enduro pályán friss lángosokból választhattunk ebédet némi házi foghagyma kenettel, aki látta a "PENGE" című filmet az tudja milyen amikor egy vámpír a napon szétég vagy a foghagyma bomba beüt...Visszaérve a főhadiszállásra már mindenki elcsomagolt, kellemesen elfáradt vissza tettük az ALU bizsus dobozokat a vasakra és a lemenő nap fényénél baráti búcsút intettük egymásnak és házigazdáinknak megköszönve a -jól tartásunkat-! Nem kérdés jövőre újra találkozunk, reméljük még több túrázóval, hogy a tábortűz mellett soha ne fogyjon el a STORY...

2014. augusztus 18., hétfő

Telik a szezon

Egyéb teendők miatt nem tudok sűrűbben jelentkezni, de azért nyeregben vagyok ha van időm rá. Pár rövidebb belföldi út történt melyeket a MOTOzin magazin 1 napos gurulás rovatában olvashattok. Őszintén csak javasolni tudom, főleg ha nem csak "aszfaltra" való motoron lovagoltok. Minden számban igyekszünk egynapos alternatívákat is bemutatni. A GS-el pont élvezetes is mindegyik, mert van azért benne földút is bőven. Nem nagy távolságokról van szó de a 200-250 km is tud elegendő lenni egy napra ha van benne egy kis kultúra, könnyű terep, földút, ízletes étkek.
Motor teszi a dolgát 155.000 km felett is. Üdv!