2015. június 16., kedd

Erdély újratöltve

Trans Fogaras
Trans Fogaras
Sok év után újra szinte véletlenül sikerült Erdélyben gurulni egyet, de milyen jó is volt. Adott volt ugye a "Pünkösdi hétvége" ami hétfői államilag támogatott, igazolt hiányzás a munka kerülésben így a józan motoros 3 napban gondolkodik a nem józan mint Mi is inkább 5 napban, hiszen ha hétfőn nem kell dolgozni akkor a péntek is döglött lesz ha a péntek gyenge akkor a csütörtök az új péntek de pénteken meg minek dolgozni így csütörtök-péntek is szabadságra ment. A tavalyi Május 1.-ei Horvát tengerpart nagyon bejött így az alap ötlet ennek a megismétlése volt. Utolsó este indulás előtt csak ránéztünk az időjárásra Orsinak hála így kiderült, hogy nem éri meg Dubrovnikba levezetni Szerbián át, mert összesen 12 azaz 12 Celsius fok van. Cserébe viszont esik is. Oké Lengyelország is szép nézzük azt, természetesen hideg van ott is, oké legyen Ausztria ott egy hete esett egy méter hó, na most már mindennek van határa. Végül a csütörtököt végig aludtuk, mert a rendes vállalkozó szerdán (csütörtökön) hajnali fél 2-ig dolgozik, hogy szabira tudjunk menni. Akkor ebből 4 nap lett de mivel mindenhol pocsék időt jósoltak elkezdtünk kimondottan csak időjárásra keresni. Nem hinnétek el Erdélyt és Romániát 26-29 Celsiusszal jósolták. Komoly hegyek, szép táj, rendes magyar emberek, finom étkek, belátható költségek. Akkor ez el is dőlt legyen egy rendes erdélyi karika. Én kiscserkész koromtól sokat jártam oda gyalog, kerékpárral és a későbbiekben motorral is, így volt sejtésem mik a szép helyek amiket fel kell tárni :) Na nézzük mit érdemes 4 napba sűríteni, hogy azért legyen pihenés is. Nem lövöm le a poént, mert csak hétfő este fogtam fel én is mire haza értünk...A hegyek szépek de utassal azért nem földutaznék így a "kulturált" vonalak maradnak csak.
Amit rögtönözve össze tudtam írni elképzelésnek az az igazi nagy félkör minden komolyabb heggyel, szorossal, tóval.

Címszavakban az útvonal:
  1. Nyíregyházára le autópályán ahol az új tempomatomat is teszteltem
  2. Tovább a 41-esen Baktalórántháza
  3. 49-esen Mátészalka Csenger felé a határhoz
  4. határlépés Petea, Dorolt
  5. 19A Satu Mare (Szatmárnémeti) itt egy enyhe balos fordulattal Piros19-esre lapot húztunk, Zöld E671 Livada felé
  6. Livada, itt az Y elágazásnál Piros19 ezt követve végig fel az Ukrán határhoz
  7. Negresti-Oas, Huta, Remeti, Sápánta, Sighetu Marmatei (Máramarossziget)
  8. Máramaroszigetről enyhe balossal Piros18-asra végig az Ukrán határ alatt (meglepően gazdag, rendezett környék kitűnő aszfalttal, de ne csumázd, mert ló, kutya, szekér nem ritka és egyből lesz nagy kapa, kasza és kaszás is...)
  9. Itt el is fáradtunk így világosban beforultunk egy szimpatikus ház (fogadó) udvarárára Rona de Jos magasságában és intéztünk egy kiadós vacsorát szobával, kedves házinénivel aki a mi nyelveinket nem beszélte: Olaszt, Angolt, Németet sem. Kiadós előétel után sorban csak hozta a levest, főételt, süteményt, házi gyümölcslevet, házi pálinkát (elég erős) mindig kérdezte legyen-e tradicionális a kaja, mi pedig bólogattunk és a végén már csak ráborultunk a párnákra kis "gömböcök" módjára.
  10. az Ukrán határtól enyhén Dél-Keletre fordul a 18-as út azon elkezdtük az ereszkedést mi is,
  11. Leordina, Videu (Alsóróna, Felsőróna)
  12. Moisei, Borsa (Alsóvisó, Felsővisó) aki ráér Borsabánya picit északabbra
  13. Prislop itt már komolyabb dombok között haladunk (1472m)
  14. a Piros18 beérkezik a Piros17-be itt mi jobbra vettük az irányt Jacobeni felé, és túl rajta Délnek
  15. Vatra Dornei (Dornavárna)
  16. Innen kötelező balos a Piros17B-re Brosteni felé, Borca, Farcasa, Topoliceni
  17. Szeben
    Felirat hozzáadása
  18. máris tóparton vagyunk: Lacul Bicaz (Békás tó)
  19. át a hídon keleti irányba a tó tulsó prtján a Piros15-ön DélKeletnek Bicaz ne siess mert szép is tud lenni :)
  20. a tó után Bicaznál jobbos Gheorgheni felé (Gyergyó) végig a Piros12C
  21. itt magyar a szó, rendes az ember, finom a kaja
  22. Gyergyó előtt megint meg kellett aludnunk egyet utunk második éjjele, magyar fogadóban a Hargitán
  23. aki akar a tó elején tud menni Borsec felé Borszék (ismert finom vizéről) 
  24. Gyergyó után vegyük irányba Csíkszeredát (nekünk pont ünnep volt ugye és ezért sok az útlezárás de szép a sok ünneplő) Piros12 DélKelet
  25. Csíkszereda teljes ünnepi díszben
  26. Tusnádfürdő, Sepsiszentgyörgy, Brasov, Brassót mi felül elkerültük nem akartunk tömegelni
  27. kicsi utakon: Válcele nagyon jó fürdőkkel, Araci, Bod, Hálchiu, Dumbrávita és bele a főútba Piros1-esen Fogaras felé itt tudsz haladni, hibátlan aszfalt, erős forgalom és néha van kint rendőr is!!! 
  28. Fogaras után az 1-es úton kb. 50 km-re balra nyílik, indul a Trans Fogaras előtte azért tankolj hegyen máshogy fogyaszt a legtöbb vas, ha sietsz tudod haladósan, sportosan is csinálni de mivel iszonyat szép szerintem vedd komfortosra
  29. mi tudtuk, hogy szinte biztosan nem jutunk át de a sok száz kanyar akkor is megérte így fotózás, hegyi levegő mély belégzése után vissza ereszkedtünk az 1 számú Főútra. Az Észak-Dél irányú Trans Fogarast soha ne hagyd ki hiszen átkel az egész Fogaras hegységen
  30. Sibiu felé ne menj ha nem sietsz inkább délnek át a hegyeken Nagytalmács, Talmáciu Piros7
  31. Amikor ráuntál a sok kamionra a hegyek között, mert ezen erős a forgalom akkor jobbra térj le Brezoi felé megéri, Piros7A hegyen, völgyön át, tavak mellett.
  32. Valcea
    Valcea
  33. mi Málaházánál kaptunk szállást (utunk 3. éjjele) csak úgy beesve az első tónál és pont kedve magyarok voltak ott a hatalmas szállás egyetlen vendégei, közös vacsora, beszélgetés eszmecsere után ki-ki a saját szobájában tért nyugovóra. A hely annyira szép, hogy Ők ide érkeztek Magyarországról nem úgy mint mi csak átutazóban. (Válcea)
  34. A második tó úton a Piros7A-n legyél résen, mert jobbra kell fordulj a Trans Alpinára, ezt se hagyd ki soha maximum ha nincsen elég benzined vagy meg vagy bolondulva :)
  35. Északi irányban itt is át tudod szelni a hegyeket, jobbról-balról 2000 méter feletti csúcsok között kanyarogva, sajnos végig aszfaltozták én voltam még ott az "aszfalt előtti időkben" is úgy talán kalandosabb volt, így "csak" gyönyörű.
  36. Szászsebesnél bukkansz ki (Sebes)
  37. Innen sajnos idő hiányában maradt a gyorsforgalmi Piros7-es út: Déva, Arad, Nagylak, nem a pályán mentünk, inkább Makó és onnan a pályán Szeged, mivel ugye én itt születtem. Villám pacsi a családnak és estére Budapest

Valcea a tóparti 3. szállásunk
Valcea 3. szállásunk a tóparton
A Fogarast nem szabad kihagyni szerintem soha egy erdélyi körből, vigyázz, hogy nem mindig van nyitva a szezon elején és végén, mert annyi a hó fent, hogy Június közepén nyitják csak ki és előtte járhatatlan, nem is tudják letakarítani, mi is felnéztünk de vége az útnak, konkrét hófal van ami elnyeli az utat. Nyáron járható és a Transfogaras a Transalpina Európa egyik legszebb útjai közé tartozik szerintem úgy is, hogy megfordultam már én is a Dolomitokban, Franciában, Olaszoknál, Svájcban, Brenneren...
A csattanó pedig az, hogy a pihenés, laza gurulás végül szűk 4 napra, több mint 2000km lett.  Ugye előre nem számoltam ki mennyi a távolság csak azt néztem mik a kötelező programok, ha teheted szánj rá 5 napot minimum de megérdemli a 6-7 napot is simán. Ami sok is meg sok is, mert nem nagyon autópályáztunk kint, mindig inkább preferáltuk a szép, eldugott kis utakat. Bármikor vissza mennék, nem olyan steril mint tőlünk Nyugatra de cserébe legalább nem is olyan drága.

Felszerelés rovathoz:
  1. levegős üléspárnát használok ami szuper évek óta
  2. Kaoko tempomatom van a Gurutech-től nagyon tetszik ez volt a főpróbája
  3. eredeti, német Ortlieb motoros RackPack hátsó táskám van az Evobike-tól
  4. Schubert C3 PRO sisak írgalmatlan drága de nagyon szeretem
  5. Sidi endurós bakancsom évek óta szuperül bírja velem a kiképzést
  6. a DIFI eső ruha egyetlen hibája, hogy semmit sem szellőzik "olyan mint egy kukta, ha megvette bebukta" mondjuk be nem ázik :)
  7. Difi perforált bőrkesztyű nyári modell nagyon bejövős de majd az idő eldönti mennyire tartós hiszen ez szülinapi túrám is volt így most kaptam
  8. a sok éves Spidi kantáros nadrág és dzseki kezd fáradni itt-ott főleg a nadrág de bírja





2015. június 15., hétfő

Tempósabban fiam" avagy tempomat a GS-en?


Öngól? Kezdek impotens lenni?

Kaoko tempomat az R 1200 GS-en
Nekem is megvan a véleményem azokról akik képtelenek a gyenge kis gázkarvisszahúzó rúgó ellen akár férfiként ellenállni. A kérdés ott kezdődik kinek mennyire ideges a csuklója? Aki tud városban egy-kerekezni az biztosan nagyon "mácsó"...nekik nem kell segítség!? Megvan Bödöcs Tibor művész úr jelenete a bor vissza zárásról? Ajánlom! Csattanónak annyit, hogy aki nem tudja húzni a gázt az minek motorozik? Igaz ez rám is de rájöttem a tempomat nem csak a csukló fájdalmakról szól, hanem az egyéb járulékos ügyekről, vakarózás, zippzár, kéz, csukló pihentetés, unalom...stb. Elismerem puhány vagyok de így 37 évesen az unalmasabb szakaszokon rá kellett jönnöm mókás lehet egy tempomat a GS-en is, pedig ez nem a puhányok gépe volt elvileg, bár ahogy nézem a mai GS vevőket nem sok közük van a vérbeli csavargókhoz....
Bevezetésnek elég is ennyi elkezdtem keresni a megoldást, de a teljes kapcsoló pultot nem akartam lecserélni, egy másikra pedig némi hekkeléssel ha már befecskendezős akkor másik modell elemeivel kombinálva tuti megoldható de ez a GS jó úgy ahogy van nem fogok "kókányolni" az tuti.
Általam felfedett tempomat megoldások:
  1. másik motort kell venni (na jó ez nálam kizárt, mert ez szerelem)
  2. másik motor kapcsolópultja (kizárt, mert túlzottan nem gyári)
  3. Befőttes gumi a gázmarkolat mellé és jól megszorul és már készen is van 20 Forint és kókány de működik :)
  4. Tovább menve jött a Touratech által is árult (http://www.kaoko.com/) cruise control
  5. elkezdem edzeni csuklóra és kibírom a napi 1000km-et is akár 10-20 napon át :)
Kaoko tempomat
Már a kazahsztáni úton rájöttem, hogy jó dolog lehet egy ilyen berendezés már akinek van és nem szégyenli bevallani, hogy túra motoron létjogosult egy rendszer ez a sebesség tartó megoldás. Az újabb GS-eken van is hiszen a közönség is kívánja. Többször voltam úgy túrázni, hogy a "jobb, újabb" GS mind vissza fordult csak mi mentünk be egy barátommal a dzsindzsába.....hagyjuk is. Innen már csak egy lépés az ülés fűtés, akkor rám kérdeznek van-e akváriumom otthon?Akkor könyvelő vagyok? Nem?Akkor tuti langyos? Tudom, tudom...Citromos sör, gumi nő. Jogos de napi 500 km felett fárasztó az egyenletes tempót fogni. Ide jutott a világ dicsősége és Én is. Rendeltem egyet a gurutech.hu-n keresztül ebből a kaokóból, nem nem kakaó, Kaoko. Kapóra is jött egy Pünkösddel bővített 4-5 napos hétvége ami végül Horvátország helyett Romániát jelölte ki az időjárás alapján. Mocskosul drága egy cucc ez de be kell vallani 2 perc felszerelni és szuperül működik. Nem bántam meg egyszerű mint a faék és óriási segítség az úton és nem csak autópálya tempónál hanem kisebb településen végig csorogva mert az ember hajlamos ha fogni kell "feljebb fogni" a gázt mint a megengedett. Ezzel a tempómattal viszont belőjük a megengedettet és átcsorgunk a településen főleg Erdélyben ahol nincsen egyetlen forgalomirányító lámpa sem, így csak rajtunk múlik mikor mit teszünk. Beszámolok még róla de elsőre nagyon javasolt. Oké az árán megjártunk fejenként Erdélyt de ezt 10 évre döntöm el úgy is! Újabb teszt vélemények rövidesen.
Kaoko
Nem is szóltok? A termék működését még le sem írtam: egyszerű mint a faék vagy mint a Kaoko tempomat :) Lényegében egy menetes anya a kormányvég súlyunkon befelé a gázmarkolat felé. Működése egyszerű ha a kormány vége, széle felé "kitekerjük nincsen útban terepen és nem fogunk tempomatra váltani ott ahol nem akarunk, ha "bekapcsoljuk" akkor a gázmarkolat felé tekerjük közel a gázkar gumijához így egy együttes gázadásra együtt forognak a kezünknek hála és mi fixáltuk is a gázkart. Ennyi! Érdemes figyelni, hogy gázelvételnél együtt forgassuk a tempomat gyűrűt a gázmarkolattal így oldjuk ki! Leírva bonyolultabb, a valóságban elsőre működik egyetlen egyszer forgattam túl a motort egy váltás utáni tempomat kapcsoláskor cserébe viszont órákon át nem terheli a jobb csuklónkat a gáz. A kis tempomat gyűrű feszessége egy kis imbuszos "hernyócsavarral" állítható sugár irányban. Autópályára fel.